Harkány, Szent István u. 58. |
A település évtizedek óta a megye egyik kiemelkedő üdülőfaluja.
Legismertebb látványossága a kagylós mészkÅ‘ben kialakult cseppkÅ‘barlang, amely a Dél-Dunántúl leghosszabb patakos barlangja. A barlang a Katya-patak forrása. A mélybÅ‘l elÅ‘törÅ‘ vÃz egykor több malmot hajtott, ma a barlang vize táplálja Abaliget két mesterséges tavát.
A tudósok az abaligeti barlang korát félmillió évre becsülik. A triászból származó mészkőréteg a pleisztocén középső szakaszában keletkezett.
A barlang történetével kapcsolatos legrégebbi adatot az abaligeti plébánia iratai Å‘rzik. A Decreta visitacionis cÃmű kéziratos feljegyzés, melynek vezetését 1829-ben kezdték meg, elmondja, hogy a barlangot 1768-ban fedezte fel Mattenheim József helybéli molnár. A hagyomány szerint vÃzimalma a Katya-patak partján állt. Feltűnt neki a rendszertelen vÃzhozam, és egy hosszabb száraz idÅ‘szakban, amikor a malmot hajtó patak vize elapadt, a vÃz folyását követve bejutott a barlangba.
Ez a kézirat emlÃti meg azt is, hogy a barlangot már a török utáni elsÅ‘ plébános, Riedl Antal idejében Paplikának nevezték, minden bizonnyal azért, mert az abaligeti plébános a barlang elÅ‘-üregét pincének használta.
A barlangot tudományos igénnyel elÅ‘ször Kölessy Vince, a káptalani birtok ispánja kutatta át 1819 nyarán. ElkészÃtette a barlang alaprajzát és keresztmetszetét. Dolgozata 1820-ban a Tudományos gyűjtemény cÃmű folyóiratban jelent meg. Ez az elsÅ‘ hiteles és tudományos igényű barlangleÃrás.
Kölessy Vince dolgozata után sorra jelentek meg az Abaligeti-barlangról szóló leÃrások, amelyek magyar, német, francia nyelven ismertetik a barlang szépségeit.
A 19. század végén Wosinszky Mór, a szekszárdi múzeum igazgatója végzett a barlangban és környékén régészeti vizsgálatokat. Az Archeológiai ÉrtesÃtÅ‘ben megjelent dolgozatában Ãrta le, milyen Å‘skori leletekre bukkant a barlang környékén.
Az 1920-as években a figyelem a barlang növény- és állatvilágára is kiterjedt. Bokor Elemér 1923-ban korszerű térképet készÃtett a barlangról. A barlang élÅ‘világának vizsgálatában Gebhardt Antal érte el a legnagyobb eredményeket. Kutatási eredményei az 1930-as évektÅ‘l jelentek meg a folyóiratokban, tudományos közleményben. 1959-ben jelent meg a barlangról szóló átfogó ismertetése, amelyet Oppe Sándorral együtt Ãrt.
A barlang mintegy 466 m hosszú, átlagmagassága 3 m, szélessége 2 m. A fÅ‘folyosóból nyÃló mindhárom oldalág keskeny, nehezen járható.
KlÃmája kiegyenlÃtett – a páratartalom 97%-os, az átlaghÅ‘mérséklet 12,6 oC – , kiválóan alkalmas légúti megbetegedések – krónikus bronchitisz, asztma, légcsÅ‘hurut – gyógykezelésére. A barlangot a közelmúltban gyógy-barlanggá nyilvánÃtották.
A barlang állatvilágát sokan tanulmányozták. Ennek eredményeként 1934-ben már 190 állatfajt mutattak ki és Ãrtak le, köztük a vak vÃziászkát, százlábúakat, több aprófutonc fajt. A barlang jelentÅ‘s denevérpihenÅ‘. A téli idÅ‘szakban a zavarást jól tűrÅ‘ kis- és nagy patkósdenevérek százai figyelhetÅ‘k meg. A napjainkban történÅ‘ felmérések mintegy 19, a barlangban szaporodó, vagy ott telelÅ‘ fajt határoztak meg.
A világÃtás hatására kialakult lámpaflóra kutatását az 1960-as évek végén kezdték meg. 15 mohafajt határoztak meg, de már páfrányok is éltek a lámpák körül. A szakszerűtlen, elavult világÃtási rendszer következtében elburjánzott lámpaflóra vizsgálatát és a környezetidegen növények eltávolÃtását a 90-es években megkezdték, de a rossz világÃtás miatt rövid idÅ‘ alatt visszatelepült a vegetáció. A barlang 2001-ben befejezett teljes rekonstrukciója után ismét elvégezték a növénytelenÃtést. A csökkentett fényerÅ‘nek, a lámpatestek jobb elhelyezésének, a szakaszolásnak és az éves karbantartásnak köszönhetÅ‘en várhatóan visszaszorul a lámpaflóra.
A gyógyulni vágyók mellett turisták, iskolai csoportok keresik fel a cseppkőbarlangot.